loader image




Folyamatos beruházások a Bro-Ker-Bét Kft-nél




A Bro-Ker-Bét Kft a vállalkozás versenyképességének megőrzése és növelése, illetve a folyamatos fejlődés érdekében rendszeresen hajt végre beruházásokat.

Amennyiben lehetőség van rá, természetesen a társaság pályázati forrásokat is bevon. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával Magyarországon meghirdetett pályázatok közül a Bro-Ker-Bét Kft több esetben is sikeresen pályázott.

A 2013. évben kezdve és a 2014. év elején befejezve a vállalat több mint 270 millió forint értékben valósított meg beruházást, melyhez az Állattartó Telepek Korszerűsítése (ÁTK) IV. keretében 110 millió forintos támogatást nyert el. A projekt keretében a vállalat telepei kívülről és belülről is megújultak.

Az ólak távolról nézve is látványos tető- és ajtócseréi mellett, technológiai berendezések (többek között etetővonalak, vezérlő szekrények és hűtőpanelek) beszerzését is végrehajtotta a társaság, sőt a szennyvízelvezetés kiépítése és térfigyelő rendszer telepítése is megtörtént.

A több százmillió forint értékű beruházás 2014. év eleji lezárásával azonban nem állt le a vállalkozás a fejlesztésekkel. A 2014. év során a Bro-Ker-Bét Kft a három telepén összesen 110 millió forint értékben hajt végre beruházást, melyhez az ÁTK V. pályázatban való sikeres részvétellel 41 millió forint támogatási összeget nyert el.