Partnertalálkozó – 2021.11.12

 

A Bro-Ker-Bét Kft. 2021.11.12. napján partnertalálkozót tartott a Bodrogi Kúriában. A cégcsoport partnerei nagy örömmel fogadták a rendezvényt, közel 100 fő vett részt az eseményen, melyről televíziófelvétel is készült. A videó a Dabas Televízió műsorában lesz látható, illetve a következő linken érhető el: https://youtu.be/cSOIzkoGqDU

A nap folyamán a vendégek a cégcsoport fejlődésének mérföldköveiről és beruházásairól hallhattak előadásokat, valamint betekintést kaptak a Bro-Ker-Bét terveibe és állategészségügyi monitoring programjába is. Mindezek mellett a broiler nevelés legfontosabb alapelveiről tartott előadást dr. Kőrösi László az Agtial Bt-től, valamint Dejan Bosanac és Németh Krisztina az Aviagentől. Az előadások letölthetőek az alábbi linkekről.

Cégcsoportunk fejlődésének mérföldkövei

A brojler nevelés néhány alapelve, az első napok fontossága

Állategészségügyi monitoring program

Brojler istálló téli menedzsment

Európai és hazai energiapiaci turbulencia

Beruházásaink, jövőbeli terveink

A szakmai program zárásaként a Bro-Ker-Bét Kft. emlékplakettel jutalmazta meg a vevőit, akik már több, mint 5 éve a cég vásárlói. Az 5, 10 és 15 éve partneri együttműködésben álló társaságok díjazásáról az alábbi galériában tekinthetők meg a fényképek:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük